Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Szüreti felvonulás Csipkereken

2010.10.15


Pár évig elmaradt, de aztán most a fiatalok egy emberként mozdultak meg a felvonulás megszervezésére. Nagy igyekezettel láttak neki, hogy színvonalas és szórakoztató műsort hozzanak össze. Sikerült is olyan csapatot össze verbuválni, akik szívvel, lélekkel bent voltak szervezésben, előkészítésben és kivitelezésben egyaránt. A  felvonulás nagyon látványos és szép volt. A feldíszített szekereket lovak illetve traktorok húzták. Utána a művelődési ház előtt a szokásos szőlő tánc következett, majd a magyar lányok énekeltek .

A műsort hajnalig tartó bál követte ahol a csipkereki Szinkron zenekar húzta a talp alá valót. az együttesről tudni kell, hogy sok évvel ezelőtt feloszlott. Tagjai  elszármaztak a faluból, vagy máshol vállaltak munkát. De most újra összejött a csapat , és nagyon jó és szórakoztató műsorral örvendeztették meg a helyi közönséget mindenki megelégedésére. Reméljük lesz majd folytatás is. - www.baloghjoco.eoldal.hu -

 


Hagyományainkhoz híven - 4 év kihagyás után - ismét megrendezésre került a csipkereki szüreti felvonulás.
Lelkes emberek csapata várta 2010. október 9-én a 15 órai indulást. A kisbíró dobpergésével indult el a színes kavalkád, melynek elengedhetetlen szereplői a magyar lányok népdalcsokraikkal, a bohócok, árus-lánykák akik színes pörgettyűkkel és cukrokkal kínálták a nézelődőket. A felvonulás éléről nem maradhatott el a menyasszony és a vőlegény páros sem, melyet a bíró és bíróné, vadászok, a magyar legények, tésasszonyok és a lisztes gyerekek követtek.
A felvonulók végigvonultak a falun, akiket kedves emberek fogadtak finom kóstolókkal. A kisbíró hírei után a magyar lányok a csipkereki CooP bolt majd a kultúrotthon előtt táncukkal és énekükkel szórakoztatták a megjelenteket.
A mulatság folytatásában a szőlőtánc következett, melyben a magyar lányok által összegyűjtött adományokat a csipkereki óvóda kerítésének lefestésére fordította a  falu fiatalsága.
Az esti bál meglepetése pedig 20 év után erre az estére újra felállt zenekar, a Szinkron teremtett fergeteges hangulatot, melyre idős és fiatal együtt szórakozott. A jókedv reggelig kitartott és újra táncra perdültek az eltűntnek hitt fiatalok.
Köszönjük a felvonulóknak és a zenekarnak ezt a szenzációs napot!

http://picasaweb.google.com/Veronika.Zsanko/Szureti2010Oktober9?authkey=Gv1sRgCOmz7rLQ_7raGA#

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.